Budapesten születtem 1953-ban, kisgyermekkoromat Mezőkövesden, kamaszkoromat a Ferencvárosban töltöttem. Az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán diplomáztam 1986-ban, majd évtizedeken át vállalati jogtanácsosként és ügyvédként dolgoztam. Tapasztalt várospolitikus vagyok: 2002 és 2006 között Belváros polgármestere, 2006 és 2010 között a Fővárosi Közgyűlés meghatározó politikusa voltam.

Büszke vagyok arra, hogy 2008 és 2010 között a Közép-magyarországi Fejlesztési Tanács elnökeként nemcsak a régió számtalan fejlesztési projektjének elindításában, hanem Belváros-Lipótváros közterületi fejlesztéseinek is motorja lehetettem.

2002-től 12 éven át voltam tagja a Magyar Parlamentnek, melynek munkáját jogi, alkotmányjogi kérdésekben szakértőként segítettem – 2010-től az előkészítetlen és sokszor alaptörvény-ellenes törvényjavaslatok dömpingje miatt egyre nehezebb körülmények között. Közszereplőként következetesen és nyíltan kiálltam minden kirekesztés, megbélyegzés, szélsőjobboldali megnyilvánulás ellen.

Nős vagyok, két felnőtt gyermekem és egy unokám van.

nyitokep-02